Gyerek voltam, a játszótéren láttalak,
Másnap, s harmadnap már vártalak,
Negyednap néztem, ahogy mással játszol,
Azt gondoltam: ő az, aki igazán bátor.

Eltelt sok-sok nap, hetek, s hónapok,
Ott voltál te is, de én még mindig ott vagyok.
Nem jössz, pedig várlak még mindig téged,
Gyere vissza, ennyit, többet nem kérek.

Középiskola, új város, új hely, új osztály,
Feladtam, hogy látlak, elég ebből most már.
S hirtelen aznap, megláttalak, ott álltál mellettem,
S eszembe jutott minden, semmit sem feledtem.

Rám nevettél, s mondtad: "osztálytársak leszünk".
Ekkor jöttem rá, a szerelem az egyetlen, mit sosem feledünk.

Eltelt egy hónap, barátként, melletted,
De bevallani még magadnak is nehéz:
"Ő volt, kit szeretted"
Csak mosolygok, hallgatok, s nevetek,
Figyelnem kell, vagy kibukik belőlem: "Szeretlek"

Múlik az idő, megmarad a friend-zone,
Merengek a múlton, a jövőn, s azon,
Mi lenne ha végül, csak ki mondanám,
Mit reagálnál, ha holnap bevallanám?

Múlik az idő, de szólni nem merek,
Változik az idő, a barátság, a terek.
Távolabb kerültél, tegnap sem beszéltünk,
Ennyi jutott volna, neked, nekem, s nekünk?

Eljött az harmadév, nyakunkon a vége,
Előre tekinteni, nem merek csak félve,
Mi lesz, ha elmegyünk, mi lesz nélküled?
Emlékszem, ahogy azt a zenét átküldted.
Azóta az a csengőhangom, ha hívnál te,
De nem csak én, a telszámom is el lett feledve.

Szalagavató, ballagás, a vizsgák,
Elmúlt mind, nem maradt más csak elmúlás.
Hát te nem emlékszel rám mond, elfeledtél?
Én voltam, ki egy fa mögül nézte, hogy nevettél,
Én voltam ott, mikor elestél, s fájt a kezed,
Én voltam az, ki megtörölte a könnyes szemed.
Ott voltam, hogyha veszekedés volt otthon,
Én voltam az is, aki adott neked otthont.

Mellettem magad lehettél már,
De hiányod eltölt, és őrülten fáj.
Már nem tudom bevallani: "Szeretlek"
De szívem súgja, soha ne feledjek.

Harminc lettem tegnap, és újabb munkanap ma,
A főnök szerint új srác jön, legalábbis ezt mondta.
Velem egyidős, jókedvű, tapasztalt,
Mikor megláttam, majdnem felborítottam az asztalt.
Rájöhettél már: te voltál az, a hajad a szemedbe lógott,

A ragyogásod, a szerelem és a sok emlék, egyből elvakított.

Akkor láttalak meg, s harmadszor szerettem beléd,
De a hangom elhalt, kezem remegett, nem fordultam feléd.

Talán nem is emlékszel, tán újra elfeledtél?
Pedig emlékszem még arra, ahogyan nevettél.
Emlékszem szemedre, szádra és hangodra,
Mindennap eszembe jut, bárcsak visszamehetnék oda.

Alig volt egy pillanat, mindhárom alkalom,
Hogy miért szerettem pont beléd, azt mindjárt elmondom.

Mikor megláttalak először, alig voltam hat,
De a legelső pillantás, azt mondják nyomot hagy.
Elég volt egy mosoly, s kicsi szívem megdobbant,
Úgy éreztem magam, mint egy tűzijáték, mi felrobbant.

Másodjára könnyebb volt, de nagyon meglepődtem,
A szívem újra érzett, majd' kicsordult könnyem,
Akkor beleszerettem a nevetésedbe,
De alig három év volt, és annak máris vége.

Harmadik alkalom, amikor rád nézni sem mertem,
Ahogy megjelentél, elfordítottam fejem.
A bizonytalanság, vajon megismersz még?
Akkor még nem tudtam, te szeretsz már rég