Emlékszem az első napra, a fa mögül néztél,
Odajönni nem akartál, a szavaktól féltél,
De mindennap ott voltál, s veled az a nagy fa,
Ami mögé, rémültedben, mindig voltál bújva.
Eltelt néhány hónap, a játszótér elmúlt,
A melegnek vége, a nyár pedig kihunyt.
Mikor újra jó idő lett, nem láttalak téged,
De szívem vágyakozott, szemeidért, érted.
Középiskola, egy költözésen túl,
A város, az emberek, minden, minden új.
De évnyitón megláttalak, s melléd álltam,
Hogy rám nézel, vagy hozzám szólsz, én arra vártam.
Végül én mondtam, hogy osztálytársam lesz ő,
S ha mellette lehetek, számomra ez a fő.
Eltelt egy hónap, de mi csak barátok,
Szívem súgja mond ki, de én még csak várok.
Csak hallgatsz, nevetsz és mosolyogsz,ha beszélünk,
S azon gondolkozok, mért nincsen láng közöttünk?
Múlik az idő, barátság-zóna,
Látom, hogy gondolkozol, eltellik sok óra.
Ha belátnék fejedbe, mit nem adnék érte!
Megérteném miket gondolsz, bevallhatnám végre!
Múlik az idő, de mégsem szólsz semmit,
S a csend közöttünk hosszúra nyúlik.
El akarlak engedni, hisz nyakunkon a vége,
Ez már az utolsó, a suli harmad éve.
Szalagavató, ballagás, vizsgák és fősuli,
Nem tudlak már, csak távolról bámulni.
Fáj, hogy így történt, de elengedlek téged,
De még rosszat ne okozz, én csak ennyit kérek!
Visszagondolok, te voltál, ki mindig mellettem volt,
S a szívemben, minden rossz, egy szép emléknyi folt.
Mikor nevettem, elestem, s fájt a kezem,
Mikor veszekedtek, vagy könnyes volt a szemem,
Te voltál ott mindig, s adtál nekem otthont,
S minden kicsi szép emlék, most szárnyakat bont.
Nem hallatszik el már, a szeretlek szó,
De a szívünkben az emlék, megmarad, mi jó.
Harmincegy múltam, új hely, új munka,
Mert a szív, s agy az előzőt megunta.
Mikor megláttalak, egy pillanatra megállt a világ,
S úgy éreztem, legrosszabb, hogy nincsen nálam virág.
A hajamat a szemembe lógatva, takarva bámultam,
S hogy a korral szépültél, ezen csak ámultam.
Nem fordultál felém, s tán is nem vettél észre,
Nem tudtam mit jelent, én nem is voltam képbe,
Tán nem is emlékszel, tán újra elfeledtél?
Én voltam az, kit a játszón a fa mögül néztél.
Emlékszem a szemeidre, és félénk kis arcodra,
Ez az apró pillanat, mi visszaránt a múltba.
Alig három pillanat, de legszebb emlékeim,
Beléd szerettem, s elmesélem most mind.
Hét voltam, mikor a játszón megláttalak,
De a szívem megtelt, pillantásod nyomot hagy.
Elbűvöltél, s én rádmosolyogtam,
Akkor szerettem beléd elsőként, komolyan!
Mikor másodjára, az volt a suliban,
Ahogy éjjel-nappal a kezed nem foghattam,
Akkor szerettem belé a hangodba,
De a sors kegyetlen, el lettünk szakítva.
S végül az utolsó, harmadik alkalom,
Az első itteni, munkahelyi hajnalom.
Beleszerettem az egész lényedbe,
S együtt lehettünk most már végre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
